• broken image
  • Bemutatkozás

    Takácsné Présel Nikolett vagyok, Ipari termék és formatervező mérnök és lakberendező.

    Szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkám egyben a hobbym is. Nem csak magam kedvtelésére tervezek és szépítem meg az otthont, hanem másoknak is örömet okozok egy otthonon kialakításában.

    Már óvodában rajzoltam és terveztem, bár akkor még ruhatervező akartam lenni. Ahogy nőttem egyre jobban érdekeltek a házak illetve a belső terek tervezése. Kedveltem a kézügyességet igénylő és kreatív feladatokat. Már akkor tudtam, hogy tervező szeretnék lenni.

    Tanulmányaimat az Óbuda Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán végeztem enteriőr szakirányon, diplomámat 2016 tavaszán szereztem meg. Egyetemi tanulmányaim mellett elvégeztem a Junior Art Center lakberendező képzését. Lakberendező képzés folyamán folyamatosan a szakmában töltöttem a szabadidőmet, hogy minél több ismeretet sajátíthassak el. Valamint azóta is igyekszem nyitott szemmel járni és új dolgokat tanulni, amivel az ügyfelek igényeit maximálisan kielégítem.

    Több lakberendezési stílusban is tervezek, de leginkább a modern és a klasszikus áll hozzám közel. Tervezés során legfontosabb az ügyfél igényeinek és funkcionális otthon kialakítása az elképzelt stílussal karöltve. 

    broken image
  • Szolgáltatások

     

    Vállalatok különböző stílusú lakások, családi házak, üzletek és irodák tervezését, valamint látványtervek és kivitelezéshez szükséges tervek készítését akár egészen a kivitelezés vezetéséig.

     

    A lakberendezés díjazása függ az ingatlan méretétől és a munkától. Pontos árajánlat személyes egyeztetést követően. Időpont és árajánlat kérési szándékával vagy kérdéseivel forduljon bizalommal hozzám e-mailben  .

     

    Lakberendezés Tervezés

    Akkor ajánlom ezt a szolgáltatást, ha a meglévő vagy új otthonának szüksége van a jól átgondolt élhető és funkcionális kialakításra.

    Ha van egy olyan stílus, ami tetszik, de nem tudja megvalósítani, forduljon bizalommal hozzám.

     

    Tervezési munka részei:

    • Koncepció kialakítása: megrendelői igények felmérése, stílus és hangulat meghatározása, vázlat tervek készítése, térrendezési terv készítése
    • Terv kidolgozás: az elfogadott vázlat tervek alapján a terv kidolgozása, a megjelenése és a színek meghatározása.
    • Tervdokumentáció: végleges alaprajz és látványtervek elfogadása után tervdokumentáció. Az átadható dokumentációból az műszaki rajzokból és más szakemből áll (alaprajzi terv M = 1: 50; gipszkarton tervek M = 1: 50 / M = 1: 20; gépészeti tervek M = 1: 50; elektromos tervek M = 1:50, burkolati tervek M = 1: 50 / M = 1: 20; konszignációs táblázat; bútortervek M = 1: 20 / M = 1:25; 3D látványtervek és a hozzá tartozó prezentáció (műleírás)}.

    Tervezési szolgáltatások:

    • Helyszíni felmérés
    • Tervezés szakaszai során 3-3 konzultáció
    • Vásárlásban való részvétel
    • Tervezői művezetés (szakiparonként 1-1 alkalom)

    Szolgáltatásdíj:

    12.000 Ft/ nm ártól (egyéni Árajánlat Készül mindenkinek)

     

    VR Belsőépítészeti Tervezés

     

    Egy nagyszerű és újdonságnak számító tervezési formát vezettem be a munkáimba, ami nem más mint a Virtuális Valóság VR-szemüveggel személyenesen centiről centire bejárhatod szó szerint a jövőbeli még épülő otthonodat. Keress bizalommal, hogy ha nem tudod elképzelni vagy nem bírod kivárni, hogy a még készülő otthonodba sétálj egy kellemeset 🙂

    Árajánlat alaprajz alapján mindig egyénre szabva készül.

    broken image

    Szaktanácsadás/ Színtanácsadás

    Ha otthona alakításban nem érzi jól magát vagy változtatni szeretné a megjelenésén. Gyorsan és nagyobb átalakítások nélkül szeretné megújítani otthonát.

     

    Szolgáltatás tartalma:

    • helyszíni felmérés és tanácsadás (anyagok válogatásával)
    • Felmérés után berendezési alternatívák
    • 3 darab hangulati montázs és vásárlási lista
    • Szín és stílus tanácsadás

    Szolgáltatásdíj:

    Első 1,5 óra 35.000 Ft, miden további óra 5000 Ft.

    (Pest megyén kívül 10.000Ft kiszállási díj)

     

    Látványtervezés

    Ha nem tudja elképzelni az ingatlanát vagy hirdetésben szeretné megmutatni az ingatlanban rejlő lehetőségeket, akkor ajánlom a fotó realisztikus 3D látványterveket.

     

    Szolgáltatás díjazása:

    8.000 Ft / nm (minimum ár 50.000 Ft)

     

    VR szemüveg segítségével megnézheti, bejárhatja otthona helyiségeit, így sokkal látványosabb (maradandó élmény) és a tárgyak térbeli elhelyezkedése jobban érzékelheti.

     

    450.000 Ft + Látványtervezési díj (100 nm-ig, 100 nm-től egyéni árajánlat készül)

    Home staging

    Ha eladásra szánja ingatlanát és szeretné megtalálni benne rejlő lehetőségeit erősségeket. Egy lakásfelmérő tanácsadás keretén belül a szaktanácsoknak köszönhetően az ingatlana a megfelelő értéken gyorsabban találhat új gazdára.

     

    Szolgáltatás díjazása:

    80.000 Ft / alkalom

  • Referenciák

     

    broken image

    Budapesti családiház tervezése az alapoktól egészen a dekorációkig

    Ha lehet mondani eddigi pályafutásom alatt, ez a család volna minden tervező álma, olyan családnak tervezhettem, akik a szakmai tudásomat teljes mértékben elfogadták és az ő elképzelésüket ötvöztem az én tervezői elképzelésemmel. Így számukra egy funkcionális és jól élhető otthont tudtam megalkotni egy nagyszerű kivitelező csapattal karöltve.

    broken image

    Construma - Otthon Design Kiállítás- LOSZ 2022

    Az áprilisban megrendezésre került kiállításon rendhagyó módon 3 különböző kiállítási standot terveztünk három különböző pavilonban. Mindhárom standhoz tartozott egy-egy önálló tanácsadó terület, ahol 6 fős tanácsadó csapat várta tervezési tanácsokkal az érdeklődőket. Igazán megtisztelő, hogy a 3 standon belül az E pavilonban a fürdőszoba stand egyik tervezője lehettem. A linken a standunk beskenelt változatába tudunk körbesétálni.

    https://www.pndesign-interior.com/blog/construma-otthon-design-kiallitas-losz2022

    broken image

    Vidéki családi ház megújulása

    Köszönet képen ezt a pár sort kaptam :) "Köszönjük a sok szakmai segítséget, nélküled nem lehetett volna ilyen gyorsan és szépre felújítani a házat" Ákos és Réka

  • Kapcsolat

    2080 Pilisjászfalu Vadrózsa utca
    06305802676
  • broken image

    Facebook

    broken image

    Pinterest

    broken image

    Instagram

    broken image

    Tik-Tok